PAUL KURTZ
Kompatibilis-e a tudomány és a vallás?

Mostanában sok helyütt vitatták meg a tudomány és a vallás viszonyát. Többek között a Templeton Alapítvány is számos konferenciát támogatott ebben a témakörben. Azok közül, akik ezekben a diszkussziókban részt vettek, úgy tűnik, sokan feltételezik, hogy a tudomány és vallás kompatibilisek. Azzal érvelnek, hogy nincs közöttük ellenmondás, sőt néhányan még azt is állítják, hogy a tudomány alátámasztja a vallásos hit alapelveit. Azt gyanítom, hogy jelen konferencia legtöbb résztvevője, akik főként szkeptikusok és non-theisták, ezzel nem értenek egyet. Sok olyan terület létezik, ahol a hívők és a tudósok radikálisan különböző állításokat tesznek az igazságról. Néhány ezek közül:

1. Létezik-e a lélek vagy tudat mint elválasztható és különálló egység, vagy az agynak az egyik funkciója?

2. Van-e tudományos bizonyíték az „intelligens tervezésre", vagy az evolúciós biológia anélkül is megvan?

3. Lehet-e befolyásolni az emberek egészségi állapotát, ha távolból imádkoznak értük, vagy az eddigi tesztek teljesen megbízhatatlanok?

4. Létezik-e empirikus bizonyíték olyan kijelentésekre, hogy a „halál közeli élmények" képessé tesznek arra, hogy eljussunk „a másik oldalra", vagy az ilyen élményeknek létezik alternatív pszichológiai és fiziológiai magyarázata?

5. A médiumok bizonyos feltételek mellett képesek-e a holtakkal kommunikálni, vagy az ilyen kísérleteket igen kevéssé ellenőrzött körülmények között végezték?

6. Az ősrobbanás hipotézise a csillagászatban ad-e jelzést arra vonatkozóan, hogy Isten az események oka, vagy ez utóbbi állítás túlmutat a tudományon és puszta spekuláció?

E témákkal foglalkozva különféle kérdések vetődnek fel: léteznek-e következetes és igazolható elméletek? Ha igen, akkor milyen bizonyíték áll rendelkezésre? A para-normális-spirituális-vallási magyarázatok kiállják-e a kritikus vizsgálódás próbáját?

A szkeptikusok a paranormális állítások vizsgálatára összpontosítanak. Per se nem foglalkoznak vallásos állításokkal, hacsak azok empirikusan nem vizsgálhatók. Másrészről a szekuláris humanisták éppen a vallásos állításokkal kívánnak foglalkozni, és a lehetőség szerint kísérleti teszteknek akarják azokat alávetni. Érdekes módon az elmúlt években a paranormális és a vallás közötti határok elmosódni látszanak, ezért gyakran nehéz eldönteni, hogy paranormális vagy vallási jelenségekkel foglalkozunk. Következésképpen a spiritizmus, a halál közeli élmények és a holtakkal való kommunikáció egyaránt érdekli a paranormális és a vallási jelenségek kutatóit. Hasonlóképpen, az intelligens tervezésre való hivatkozás - egy klasszikus filozófiai érv - egyaránt megjelenik az evolúcióbiológiában és a kozmológiában.

Korábban már javasoltam, hogy a para-naturális kifejezést használjuk olyan vallási állításokra, amelyeket empirikus vizsgálat tárgyává lehet tenni, ne pedig transzcendentálisnak vagy természetfelettinek nevezzük. Ebben az értelemben ezek hasonlóak lesznek a tesztelhető paranormális állításokhoz.

A közhiedelemben jó példája ennek az átfedésnek az, hogy titokzatos intelligens és jóindulatú földönkívüliek látogatják bolygónkat és egyes földi embereket űrhajóik fedélzetére visznek. Ez egy kvázi-vallásos jelenség, amely az angyalokra és a régebbi idők más isteni vagy félig isteni eredetű lényeire emlékeztetnek. A roswelli földönkívüliek eltűnése is némileg hasonló az Újszövetség által leírt üres sírra.

A tudomány és vallás közötti kapcsolat elemzéséhez szükség van előbb mindkét terület definíciójára és jellemzőire. Sokan úgy tartják, hogy a vallás valami különleges és magasabb rendű igazságot kínál. Szerintük kétfajta igazság létezik: (1) a tudomány igazsága, amelyhez a tudományos kutatás módszereit használva, az állításokat empirikus, racionális és kísérleti vizsgálat tárgyává téve lehet eljutni, és (2) a vallás igazsága, amely túllép az empirikus tények és logika kategóriáin. A szkeptikusok joggal kételkednek ez utóbbiban.

A szkeptikusok szerint a legmegbízhatóbb módszerek azok, amelyek kielégítik a magyarázat (justification) és az igazolás (verification) objektív normáit. A régi szent szövegekben szereplő kinyilatkoztatásokra való történeti hivatkozásoknál hiányzik a megbízható szemtanúk megerősítése, vagy igen kérdéses szájhagyományon alapulnak. Ezek a próféták állítólagos halála utáni évtizedekben vagy évszázadokban gyűltek össze. A Bibliában és a Koránban sok, csodákra vonatkozó állítás található - például az Újszövetségben a gyógyítások és ördög-űzések, az Ószövetségben a pedig a teremtés egy kreacionista magyarázata -, amelyek megbízhatatlanok. Ezek egy őskori nomád és földművelő nép primitív tudományát fejezik ki, és nem állják ki a korszerű tudományos vizsgálat próbáját.

Sajnos a történeti vallások egyes követői hitvallásukkal gyakran a tudományos vizsgálat útját állják, vagy azt cenzúrázzák. A tudományos vizsgálódás szabadsága alapvető fontosságú az emberi civilizáció számára; bármilyen próbálkozás a tudományos kutatás korlátozására ellentétes az alapvető céllal.

Jó példája ennek napjainkban az az erőfeszítés, hogy erkölcsi vagy vallási alapon korlátozzák az embriók őssejtjeinek kutatását. Azzal érvelnek, ha egy sejt elkezd osztódni, még ha csak 6-8 sejt létezik is, már egy személy „lelke" van jelen benne, ezért azzal való bármiféle kísérletezés „erkölcstelen". A lélek posztulációja a tudományos vizsgálódás megakadályozására erősen emlékeztet Galilei és Darwin tanításainak üldözésére. Tehát ha a vallásos állítások a tudományos kutatást valamiféle cenzúrához kötik, akkor feltétlenül szükséges a vallás és tudomány szétválasztása.

Egy másik terület a tudomány és erkölcs közötti kapcsolat. Azért vetem fel ezt a kérdést itt, mivel sokan azt gondolják, hogy a vallás fő funkciója erkölcsi természetű. A Skeptical Inquirerben Stephen Jay Gould két magisztériumról, a tudományról és vallásról beszélt, amelyek nem vetekednek egymással és nem mondanak ellent egymásnak. A tudomány a saját területén az igazsággal foglalkozik, míg a vallás területe az etika. Azt hiszem, hogy ez az álláspont téves. Szerintem szükséges lenne a vallás és etika szétválasztására is. Úgy gondolom, hogy a hívőknek nincs különleges jogosítványuk morális ítéletek megfogalmazásához. Azért is állítom ezt, mivel az etika történetében rendkívüli erőfeszítések történtek - Arisztotelésztől Spinozáig, Kantig, John Stuart Millsig és John Deweyig - annak demonstrálására, hogy az etika autonóm is lehet, hogy erkölcsi ítéleteket a racionális vizsgálódás alapján is meg lehet fogalmazni. Létezik a gyakorlat ítéletének logikája, a hatékony döntésnek megvannak a maga szabályai, és kifejlődhet olyan etikai tudás, amely teljesen független a vallási keretektől. A tudománynak fontos szerep jut ebben, mivel kiterjesztheti a rendelkezésre álló eszköztárat (technológia) és módosíthatja az értékítéleteket a releváns tények és azok következményeinek fényében. Sokak ma - tévesen - azt hiszik, hogy nem lehetünk erkölcsösek vallási alapok nélkül. A reneszánsz óta folyik a erkölcsiség szekularizációja teljesen függetlenül a vallás parancsaitól.

A harmadik terület, amelyet a modern világban hevesen vitattak, a vallás és az állam kapcsolata. Ma a legtöbb demokratikusan gondolkodó ember támogatja a vallás és az állam szétválasztását; azt mondják, hogy bár a hívőknek minden joguk megvan arra, hogy nézeteiket a nyilvánosság előtt kifejtsék, a vallás elsődlegesen magánügy. A hívő emberek ne törekedjenek arra, hogy alapvető morális elveiket rákényszerítsék az egész társadalomra. A demokratikus társadalomnak a vallásos elvek tekintetében semlegesnek kell maradnia.

Mi hát akkor a vallás megfelelő hatásköre? Maradt-e egyáltalán valami a vallásnak? A válaszom erre a kérdésre igenlő. Ez bizonyára meglepi a szkeptikusokat, de véleményem szerint a tudomány és vallás kompatibilis, természetesen attól függően, mit értünk valláson. A vallás fontos feladatot töltött be, amelyről nem lehet egyszerűen megfeledkezni. A vallások követni fognak bennünket a belátható jövőben is, és nem sorvadnak el könnyen. Nem kétséges, hogy ez ellentmondásos: azt állítom, a vallás nyelve nem elsődlegesen leíró és magyarázó (descriptive), valamint előíró (predictive) jellegű. A nyelv leíró és magyarázó funkciója alapvetően a tudomány területéhez tartozik; az előíró (prescriptive) és normatív tulajdonság az etika funkciója. Mindkét területnek, a tudománynak és az etikának, bizonyos mértékű autonómiája van. A politika terén a hívőknek nyilván nincs különleges kompetenciájuk, hasonlóan az erkölcs terén sem. A demokráciában a polgárokra kell hagyni, hogy kifejtsék egyéni politikai nézeteiket, és teljesen hasonló módon olyan erkölcsi személyiség alakuljon ki bennük, amely alapján képesek erkölcsi ítéleteket megfogalmazni.

Ebben az esetben mi tartozik akkor a vallás hatáskörébe? A vallás területe véleményem szerint felidéző, kifejező és érzelemkeltő. Morális költészetet, esztétikai inspirációt, ceremoniális tevékenységet alkot, amely dramatizálja az emberi feltételeket, az embert érdeklő eseményeket, és igyekszik enyhíteni az ember szomjúságát az értelem és cél iránt. A vallások - legalábbis a kinyilatkoztatáson alapuló vallások - parabolákkal, narratívákkal, metaforákkal, történetekkel és mítoszokkal foglalkoznak; az istenit emberi (antropomorf) alakba helyezik. Kifejezik az egyén egzisztenciális vágyakozását, hogy megbirkózzanak a világgal, amellyel találkoznak, és értelmet találjanak benne a halállal szembenézve. A vallás nyelve ebből a szempontból eszkatologikus, azaz a végső dolgokkal foglalkozó. Elsődleges funkciója a remény felkínálása. Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára.

Ehhez hozzá kell tennem azt a tényt, hogy a vallási hitrendszerek, gondolatok, érzelmek és attitűdök a kreatív emberi képzelet termékei. A fantázia és képzelet világában járnak, a rég elfelejtett történelmi alakok ígéreteit felruházzák örökös kozmikus jelentőséggel.

Nem szabad elfeledkezni a kreativitás, fantázia és képzelet szerepéről. Ezek fejezik ki legerőteljesebben az emberi álmokat, reményeket, ideálokat és vágyódásokat. Ki gondolta volna, hogy J. K. Rowlings Harry Potter sorozata vagy J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura című regénye ennyire rabul ejti a fiatalokat, vagy hogy annyi embert lebilincselnek a fantáziadús regények, filmek és színdarabok. A kreatív vallásos képzelet egybefonja a vigasztalást és a várakozást. Ezek az emberi vágyódás drámai kifejeződései, amelyek képessé teszik az embert, hogy leküzdje a gyászt és depressziót.

A vallásnak mint drámai, egzisztencialista költészetnek fenti interpretációja mellett a tudomány és vallás nem szükségképpen inkompatibilis, mivel különböző emberi érdekeket és szükségleteket elégítenek ki.

Ennél a pontnál különleges kihívás jelentkezik a naturalizmussal szemben. Azt hiszem, legtöbben közülünk egyetértenek abban, hogy a módszertani naturalizmus a tudományok alapvető episztemológiai elve; nevezetesen, a jelenségekre természetes kauzális magyarázatot keresünk, és ezeket a tudomány módszereivel tesszük próbára. Másrészről a tudományos naturalizmus túllép ezen, mivel elveti bizonyítékkal nem alátámasztott okkult metaforák pusztulását, isteni erők, szellemek, kísértetek, vagy lélek segítségül hívását a világegyetem magyarázatára, és megpróbál materialista, fizikaikémiai vagy nem reduktív naturalista magyarázatot találni. A darwinizmus elleni jelenlegi dühödt tiltakozást az a félelem táplálja, hogy a tudományos naturalizmus aláássa a vallásos hitet.

Ha ez valóban így van, akkor a tudományos naturalizmus elleni legnagyobb kihívás nem az igazság, hanem a remény, nem a jó, hanem az ígéret, nem az igazságosság, hanem a várakozás terén van - az emberi feltételek tragikus jellegének fényében. Ez éles ellentétben áll a neodarwinizmus felfedezéseivel, amelyek felismerik, hogy a halál végleges, nem egyszerűen az egyén halála, hanem egy napon a távoli jövőben az egész emberi faj esetleges kihalása. Az evolucionisták felfedezték, hogy fajok milliói haltak ki. Vajon ugyanez a sors vár az emberi fajra is? A kozmológusok azt jelzik, hogy valószínűleg valamikor a jövőben a Nap kihűl, és a nagy összeroppanás az egész univerzumot megsemmisítheti. Mások hőhalálról beszélnek. Néhány csillagászt a fantáziája inspirálja, és azt jósolják, hogy egy napon talán elhagyjuk a Földet és más bolygón vagy galaxisban keresünk otthont magunknak. Mindazonáltal egy bizonyos ponton valószínűnek tűnik nem csupán az egyén, hanem az egész emberi faj, bolygónk és az egész Naprendszerünk halála.

Mit jövendöl ez az emberiség végső sorsára vonatkozóan? Olyan korban élünk, amikor az univerzum dimenziói óriási mértékben kitágultak, mikro- és makroszinten egyaránt. Távolság tekintetében sok milliárd fényévekről beszélünk. Ennek nagy része természetesen spekuláción alapul. Megkérdezhetjük: a naturalista világkép összezúzza az emberi törekvéseket? Megsemmisíti és aláássa a reményeinket? Megfelelő vigaszt ad az emberi lélek számára? Ebből a szempontból az emberek számára a központi téma az emberi bátorság kérdése. Képesek vagyunk-e teljes életet élni az emberi faj kihalásának árnyékában? Ezek nagy skálájú kérdések, mégis központiak a vallásos tudatban. Képes-e a tudományos naturalizmus - ha aláássa a hitet - egy alternatív, az emberi sors drámai, költői megfogalmazására, ígéreteket és reményt nyújtani? Sok bátor ember képes értékes életet élni, elfogadva fajunk és Naprendszerünk jövőbeli halálának lehetőségét. Sokan mások azonban - talán az emberiség túlnyomó többsége - nem képes elviselni ezt a gondolatot. Vágynak a halhatatlanságra, és a vallás kielégíti ezt a szükségletüket. Sokan azonban nem töltik álmatlanul az éjszakát azon aggódva, hogy mi lesz öt-, tíz- vagy tizenötmilliárd év múlva. Ők az életet érdemesnek találják önmagáért, itt és most.

Összefoglalásként hadd jegyezzem meg, hogy napjainkban az Egyesült Államokban a vallásosság egyre növekvő időszakát éljük meg. Új spirituális paradigmák jelennek meg, amelyek mind a tudományos naturalizmussal, mind pedig a módszertani naturalizmussal szembenállnak. Az Egyesült Államok e tekintetben anomáliának tekinthető, különösen a vallásosság Európában csökkenő tendenciájával összehasonlítva. Az európai országokban (Franciaország, Németország, Anglia és mások, sőt Japán is) a hittel kapcsolatban végzett tudományos felmérések azt jelzik, hogy egy teista lényben való hit jelentősen csökken, és a szervezett egyházak vallásának intézményesített gyakorlása is egyre alacsonyabb mértékű. Ennek ellenére ezekben a nagymértékben szekularizált országokban példás a jó és erkölcsös viselkedés, és az erőszak is lényegesen kevesebb, mint az Egyesült Államokban. Az a nézet tehát, hogy vallás nélkül nincs értelme az életnek, vagy nincs elegendő motiváció, erősen kérdésessé válik. Az Amerikában jelenleg uralkodó vallási előítéleteket tehát semmiképpen nem szabad minden kultúra szükségszerű részének tekinteni.

Fordította: BENCZE GYULA

JEGYZET

1. Stephen J. Gould, Nem átfedő magisztériumok, Skeptical Inquirer, 2002. július/augusztus