Csaba György Gábor

Babona - áltudomány - tudomány

A nagyközönség már alig tud különbséget tenni tudomány és babona között. [Sokszor] azt sem tudja, miért is kellene különbséget tennie. Egyre többször tapasztalom, hogy a tudományokkal nem foglalkozó ember fejében egészen furcsa, a valóságot hamisan tükröző világkép él, és „tulajdonosa" meggyőzhetetlenül ragaszkodik hozzá. A hétköznapi életben persze tud gondolkodni, és meglátja a nyilvánvaló ellentmondásokat, ha - mondjuk - a beosztottja érvelését elemzi. De ha a világról elfogadott téves nézeteit bíráljuk, kevesen képesek felfogni az ellenérveket, elfogadni a kritikát s módosítani nézetüket.

Mi a babona?

Általában téves hiedelmeket nevezünk így, amelyek különféle eseményeket, jelenségeket természetfeletti erők hatására vezetnek vissza, és amelyek szerint ezek az erők bizonyos mesterke-désekkel befolyásolhatók. A babona nem szorul magyarázatra, nem lehet indokolni. Babona például, hogy pappal találkozni szerencsétlenséget jelent, és ezért ha ez a „baljós" esemény bekövetkezik, ki kell köpni, hogy elhárítsuk a bajt. Babona a jóslás, a szemmel verés, a ráolvasással való gyógyítás vagy rontás, a boszorkányhit stb.

Egyes babonáknak ismerjük az eredetét. Például tudjuk, az elegáns férfiruhának miért tartozéka a szivarzsebből kilógó díszzsebkendő. Régen a jól öltözött emberek féltek, nehogy - eleganciájukat megirigyelve - valaki szemmel megverje őket. Különösen a csinosan öltöztetett gyermekeket féltették ettől. Ezért úgy intézték, hogy mindig legyen valami kis hiba az öltözetük-benm, mert ez megelőzi, mintegy „okafogyottá" teszi a rontást.

Ezért hagyták kifityegni a díszzsebkendő végét a zsebükből. Nem akarok több babonát fölsorolni, köteteket lehetne velük megtötelni. De az ilyen köteteket gyakran kellene újraírni, mert a babona meglehetősen változékony. Sok régi babona „kimegy a divatból", mások keletkeznek. Akad olyan is, amelyről kiderül, hogy van racionális magja (pl. bizonyos népi gyógymódok, gyógyfüvek használata), és ettől kezdve már nem tekintjük babonának.

A babona a tudatlanság gyermeke. Amíg az ember nem érti a körülötte történő eseményeket, a világ jelenségeit, addig valamiféle saját magyarázatot keres rájuk: mágikus világképet alkot, hogy valamiképp mégis tájékozódni tudjon. A babona szívós és kártékony, mint a gyom. A babonás ember ragaszkodik elképzeléseihez, mert ezek támpontot nyújtanak neki az életben, ha csak képzelt támpontot is. Míg a tudományos ismeretek nem foglalják el az őket megillető helyet, addig lélektani okokból sok embernek szüksége van babonákra. De sokkal hasznosabb a valódi segítséget nyújtó természettudományra támaszkodnunk, és a babonákat visszaűznünk a múltba, ahonnan erednek.

A babona közeli rokona az áltudomány. Talán elsősorban abban különböznek, hogy az áltudomány - a babonával szemben - egységes, értelmes rendszernek akar látszani. De mindkettőnek lényege a téves hiedelem.

Mi az áltudomány?

Nehéz pontosan meghatározni. Nagyjából azt mondhatjuk: olyan elképzelések halmaza, amelyek nem illeszkednek a tudomány elfogadott rendszerébe, nincs alávetve gondos ellenőrzésnek, és ezt nem is igényli, sokszor nem is ellenőrizhető. Általában nagyszerű dolgokat ígér, elvben szinte minden lehetséges a számára. A gyakorlatban azonban keveset vagy semmit sem vált be ígéreteiből.

Mik ezek a nagyszerű dolgok? Például betegségek fölfedezése a beteg „aurájának" vagy íriszének megtekintésével stb.; az orvostudomány számára ma még nem gyógyítható betegségek meggyógyítása mágikus eljárásokkal vagy szerekkel (sokmillió-szorosan hígított, hatóanyagmentes oldat, mágnessel kezelt víz stb.) vagy vértelen operációval; természetfeletti képességek (lebegés, repülés, láthatatlanná válás, gondolatolvasás, örök élet stb.) elsajátítása; gazdagság; 100%-nál nagyobb hatásfokú gép; aranycsinálás, jóslás stb.

Az áltudományok többnyire nem bizonyítanak, s ha mégis, a bizonyítás nem igényes, nem kényszerítő erejű. Ebben módszerük az ókori babiloni vagy egyiptomi tudományokéhoz hasonlít. Ott a matematikát, a ma „legbizonyítósabb" tudományt is úgy tanították, mint valami egyszerű műveleti receptgyűjteményt: „vedd ezt a számot, add hozzá amazt, oszd el kettővel, és megkapod..." De hogy miért, és hogy valóban mindig azt kapjuk-e meg, amit az előírás szerint kellene, azzal nem törődtek. A mágikus előírások is egyszerű receptek, előírások, indoklás nélkül. íme néhány:

„Hogy el ne fáradj vándorlás közben, szedjél olyan vasfüvet, melyet nyolc nappal Szent Bertalan éjtszakája előtt vagy után ültettek el, akkor nem fáradsz el."

„Hogy az asszony ne tudjon a tálból enni.- tégy titokban a tál alá bazsalikomot, és az asszony képtelen a tálba nyúlni."

„Hogy ismerjük föl, hogy lány-e valaki? Végy ammoniákumot, önts hozzá forrásvizet, ha a lány megissza, és nem szűz már, vizelni fog. Vagy szólítsd fel, hogy székeljen mályva nevű virág fölött, ha széklete száraz, úgy már nem lány."

Még sorolhatnánk sokáig; az olvasó kipróbálhatja egyiket-má-sikat. A középkorban is volt, aki kipróbálta, s tapasztalta: nem működnek. Hogy miért is működnének, nem magyarázták. Ha mégis, a magyarázat hibás, hiányos, esetleg nincs alapja. Nyilvánvalónak vesz olyasmit, ami korántsem bizonyos. Egy példa erre saját érdeklődési körünkből, az asztrológus Györffy Lászlótól: azt a tételt kívánja alátámasztani, hogy a kozmikus sugárzások (nem az égitestektől származó ismert sugárzások, hanem azok, amelyeket az asztrológusok használnak, de amelyek állítólag tudományos műszerekkel nem mutathatók ki) léteznek és hatnak mindenre, így ránk is.

Először egy cambridge-i professzor ingaórájára hivatkozik, amely szerinte kizárólag kozmikus sugárzások hatására jár. (Nem derül ki, mit ért félre. Kár, hogy nem igaz, amit állít. Ha igaz volna, akkor ma kozmikus sugárzással működő erőműveink volnának, véget vetettünk volna energiagondjainknak, és természetesen senki sem vonná kétségbe e sugárzások létezését. De akkor e sugarak fizikai természete is ismeretes lenne.) Utána ezeket írja:

„Amiként a cambridge-i óra reagál a kozmikus sugárzásokra, éppen úgy reagál ezekre a sugárzásokra az ember. ... Bende Bendsson svéd orvos... egy szenzitív, somnambul (alvajáró) (mediális (médiumnak alkalmas (azaz könnyen befolyásolható, szuggerálható))) betegére megfelelő módon a Nagymedve három csillagának sugarasát koncentrálva az illető minden egyéb földi sugárzásnál intenzívebbnek érezte ezeknek a sugárzásoknak a hatását, amelyek egész fizikumát átjárták és benyomása szerint olyan inger-lőleg hatottak rá, hogy a megőrüléstől tartott.... Másik betegét... a Hold és a Capella (a Aurigae, az Auriga (Szekeres) csillagkép legfényesebb csillaga) sugárzása alá helyezve, az illető testén keresztül ujjnyi vastag sugárzásoknak (sic!) állandó rezgését érezte, amelyek a mediális egyén érzése szerint úgy erő, mint hatás tekintetében szintén eltérők voltak az általa addig észlelt földi elektromos vagy magnetikus sugaraktól..."

Gondoljuk át ezt a részletet! A cambridge-i órából indul ki, amelyről csak tőle értesültünk, és melynek létezésében is joggal kételkedhetünk. De ha ez az óra valóban kozmikus sugaraktól járna is, abból még nem következnék, hogy e sugarak hatnak az ember sorsára. Nem derül ki, hogyan „koncentrálta" az orvos a csillagok sugárzását betegére, hogyan érte el, hogy ismeretlen sugárzások engedelmesen gyűljenek oda, ahová ő akarja. Hogyan érte el, hogy éppen azoknak az égitesteknek a sugárzása jusson a betegre, amelyeket ő óhajt, amikor ezeket a sugárzásokat fizikai készülékek még kimutatni sem tudják, nemhogy irányítani? Összpontosítani legfeljebb az égitestek fényét tudhatta, de itt kifejezetten másféle sugárzásokról van szó. Vajon hogyan tudta összevetni a beteg a rá koncentrált sugarak és az egyéb földi sugarak hatását, amikor a legtöbb „egyéb" földi sugarat (rádió, röntgen, ultraibolya stb.) nem tudjuk érzékelni, noha műszerekkel könnyen kimutathatók? Miért tartja ellenőrzés nélkül is bizonyító erejűnek az gorvosi kezelés alatt álló betegek szubjektív érzéseit? Vajon miért tartja nyilvánvalónak a szerző, hogy ez a kísérlet, ha elvégezhető volna és az említett eredményt adta volna, csakis az égitestek sugárzásának hatását bizonyíthatja? Hiszen sokkal kézenfekvőbb magyarázat is van: az orvos a kísérlet során maga sugalmazta a betegnek, mit kellene éreznie, és a beteg, erősen befolyásolható (szenzitív, szomnambul, mediális) lévén, természetesen valóban ezt érezte. Esetünk így a közismert szuggesztió hétköznapi esetévé válnék.

Az áltudomány nem törekszik tételeinek szigorú ellenőrzésére. Ez az oka annak, hogy állításai megbízhatatlanok. Könnyen tesz kijelentéseket, amelyeket „becsületszóra" kell elhinnünk, kísérletileg nem vizsgálhatók, vagy legalábbis a kísérleti ellenőrzést nem végzik el. Ha azután valaki komolyan veszi a dolgot és megpróbálja ellenőrizni, csalódás éri. Vagy kiderül, hogy nincs mit ellenőrizni, vagy nem sikerül a kísérlet. És jönnek a magyarázatok: miért nem úgy kellett volna elvégezni a kísérletet, miért nem a várt eredményt kaptuk, illetve a kapott eredmény hogyan igazolja az eredeti állítást. Mindez teljesen idegen a tudományos felfogástól.

Tekintsük másik példaként a gabonakörök esetét! Ismeretes, hogy a világ számos helyén a learatásra váró gabonában körök vagy bonyolultabb alakzatok jelentek meg, ahol a szálakat valami a földre döntötte. Ezeket a köröket az „ufológusok" idegen civilizációktól érkező látogatók jelzéseinek vagy leszállásuk nyomainak vélik. Kijelentették, hogy ilyen köröket csak „idegenek" készíthettek. Két magyar diák kísérletet végzett: Székesfehérvár mellett gyártottak néhány gabonakört. Az ufóhivők boldogan mérték, vizsgálták a köröket, számos cikk jelent meg arról, hogy végre hazánkban is jelt adtak magukról az űrbéli lények.

Hallottam egy rádióriportot, amely a gabonakör mellett készült egy „okos" kisfiúval, aki azért érkezett oda, hogy a talaj radioaktivitását vizsgálja. A riporter hölgy megkérdezte, hogy csinálja, mire a kisfiú megmagyarázta-, talajmintát vesz, egy pohár vízbe rakja és megkeveri. Ha lesüllyed a talaj, akkor nem aktív, ha fenn marad, akkor igen. A riporter nem firtatta tovább a dolgot; s a hallgatók megtanulhatták, milyen egyszerű a radioaktivitást kimutatni. (Az eredmény szerint volt aktivitás, és ez persze csak idegen űrjárműtől eredhetett.) így terjed a média jóvoltából a színtiszta, hamisítatlan és veszedelmes ostobaság.

A köröket készítő diákok később fölfedték, hogy ők követték el a tréfát. A média fanyalogva vett tudomást a dologról, korántsem csinált akkora hírverést, mint amikor a köröket fölfedezték. A diákok hiába mutatták be, hogyan készültek a körök, az ufósok kijelentették: hazugság, a köröket igenis idegenek készítették. Sőt egy neves áltudósunk egyszer, amikor a diákok előadást tartottak csínyükről, a büfében lefülelte őket, és rájuk parancsolt: most négyszemközt vagyunk, legalább nekem valljátok be, hogy hazudtatok!

Ilyen az áltudományok hozzáállása az ellenőrzéshez. Minden, látszólag mellettük szóló tényt felfújnak, az ellenük bizonyítókat viszont elhallgatják, letagadják, vagy ha nincs más kiút, megpróbálják kimagyarázni. Nem így kellene eljárniuk, ha hiteles adatodat akarnának kapni: az ellenük szóló tényeket kellene alaposan, részletesen, sok alkalommal megvizsgálniuk. Ha az ellentmondás igazolódnék, akkor ezt nem lenne szabad letagadni, hanem elméletüket kellene elvetniük vagy megváltoztatniuk.

Az áltudományok nem alkotnak következetes rendszert. Néha elfogadják a tudományos tételeket, néha ugyanazon tételeknek (a különböző áltudósok és áltudományos tanok egymásnak is) ellentmondanak.

Az asztrológiában is számos önellentmondás található, példaképpen most csak egyet mutatok meg, az állatövi jegyekkel kapcsolatos furcsaságok egyikét. A jegyek és a csillagképek nem esnek egybe, hanem a jegyek sora az ekliptika mentén folyamatosan hátrafelé csúszik; így a Kos jegye most nagyjából a Halak csillagkép egy részével esik egybe. Az asztrológusok szerint a jegyeknek semmi közük a csillagképekhez, s a csillagképeknek nincs hatásuk, csak a jegyeknek - azok pedig a tavaszponttal kezdődnek, függetlenül annak pillanatnyi helyétől. A jegyek nem égitestek, hanem „erőterek". Fölfigyelhetnénk rá, milyen érdekes, hogy a jegyek és a csillagképek „véletlenül" épp az asztrológia rendszerének rögzítése idején estek egybe, de hagyjuk ezt! Inkább idézzük emlékezetünkbe azt a tanítást (később még találkozunk vele), amely szerint a világtörténelem korszakai aszerint követik egymást, hogy a tavaszpont éppen melyik csillagképbe esik. A kereszténység idején a Halakban volt, most a Vízöntőbe lép át, vagy tán már át is lépett; ezért mostanában köszönt be a „Vízöntő-korszak". Ezek szerint mégis a csillagképeknek volna hatása - de akkor mire valók a jegyek? (Ebben az egészben az a legszebb, hogy sem a jegyek, sem a csillagképek nem léteznek a valóságban, csupán kitalált alakzatok.)

Az áltudományos és a tudományos gondolkodás összehasonlítására vegyünk egy nem asztrológiai (bár azzal is összefüggő) példát, a bioritmusok tanát. Ez nem arról szól, hogy az élőlényekben működik valamilyen biológiai óra, ami ismeretes dolog. Hanem arról a század elején keletkezett, de a 60-as, 70-es években divatba jött elméletről, amely szerint három ciklus működik az emberben születésétől fogva, és ezek előjelváltása vagy egybeesése ún. kritikus napokat eredményez. A három ciklus a következő lenne: 23 napos fizikai, 28 napos érzelmi és 33 napos értelmi periódus. Ezeket szinuszgörbével lehet ábrázolni, melyeknek amplitúdója tetszőleges, de amikor a vízszintes tengelyt metszik, különösen ha két vagy mindhárom görbe egyszerre, ez kritikus nap, ilyenkor az ember sokkal veszélyeztetettebb, mint máskor. Az elmélet olyan népszerű volt, hogy pl. a közlekedési vállalatok odafigyeltek a járművezetők bioritmusára, és „kritikus napokon" nem engedték őket a forgalomba.

Nem könnyű megfigyelni, hogy az elmélet által megjelölt kritikus napok csakugyan kritikusak-e. Hiszen az elmélet havonta 6-9 ilyen napot is kijelöl, s ha valami baj ér valakit, ez elég nagy valószínűséggel véletlenül is egybeeshet az ilyen nappal. De talán nem is kell vállalnunk a megfigyelés fáradságát, ha hajlandók vagyunk gondolkodni egy kicsit. Az elmélet ugyanis tartalmaz néhány kétes feltevést, amelyeket tudtommal soha senki nem vizsgált meg alaposan. Ha ezeket nem találjuk megalapozottnak, akkor az elmélet eleve elvethető. Ilyen feltevések: 1. pontosan ez a három ritmus létezik minden embernél; 2. hosszukat pontosan adták meg, percnyi eltérés sincs a kerek 23 stb. naptól; 3. mind a három ciklus mindenkinél ugyanolyan hosszú; 4. a ciklusok egyszerre, a születéskor indulnak, addig nem működnek; 5. az élet folyamán soha nem változnak meg, hosszuk szigorúan állandó marad. Mind az öt gyanús, minden egyéb tapasztalatunkkal ellenkezik, hiszen a valódi bioritmusok természete más; pl. a szívritmus már születés előtt is működik, de ritmusa nem állandó stb. Ha tehát a föltevések igaznak bizonyulnának, az úgyszólván biológiai csoda lenne. És akkor még mindig nincs bizonyítva a kritikus napok létezése!

A példa mutatja, hogy az áltudomány ellentétben áll a tudományok elfogadott tételeivel; az utóbbiakat el kellene vetni, hogy elfogadhassuk az előbbit. Ez olyan nagy ár, hogy csak akkor érdemes megfizetni, ha az eddig áltudományosnak nevezett eredményt az ellenőrző kísérletek mégis egyértelműen igazolnák. Akkor az eredmény tudományossá válna, és a kutatók egy új, érdekes kutatási területet nyernének vele. Ez ritkaság, bár előfordul. Einstein speciális relativitáselmélete például olyan mélyen kérdőjelezte meg a newtoni fizika alapjait, hogy sok fizikus eleinte áltudománynak tartotta; a tények azonban hamarosan meggyőzték a kételkedőket, és ma ez az elmélet a fizika alapjaihoz tartozik.

Áltudományos tanokat sokkal könnyebb elmagyarázni és meg-érteni, mint a valódi tudományt. A tudományok oly intenzíven fejlődnek, hogy még a szakemberek is csak saját részterületükön tudják.számon tartani az új kutatások eredményeit. A fizika a legutóbbi évszázadban az anyag olyan szokatlan tulajdonságait ismerte meg, amelyek a hétköznapi életben sohasem tapasztalhatók, de atomi méretekben mindennaposak. Ezeket szemléletesen nem lehet leírni, pontos kifejezésükre az egyetlen lehetőség a matematikai megfogalmazás. Ezáltal a nem szakember számára ezek a tudományterületek rejtélyessé és érthetetlenné váltak, s még vázlatos áttekintésük is nehéz. Technikai alkalmazásaikat viszont mindenki használja, ezeken alapul a tranzisztorok, mikroprocesszorok, lézerek stb. működése.

Beck Mihály kémikus professzor megfogalmazása szerint „az áltudomány: pótlék. Tudománypótlék azoknak, akikben él a vágy a világ bármilyen felszínes megismerésére is, de nem szereztek elegendő ismereteket ahhoz, hogy megkülönböztessék a tudományt az áltudománytól, és beleesnek a látszólag egyszerű felismerések csapdájába. Valláspótlék azok számára, akik nem tudják nélkülözni világnézetük kialakításában a természetfelettit, de nem érik be a bevett vallások nyújtotta tanításokkal."

A nagyon újszerű tudományos elméleteket, mint a relativitáselmélet példáján láttuk, eleinte könnyen áltudományosnak nézhetik, és ez hátráltathatja a tudomány fejlődését. Nagy felelősség tehát (nyomós bizonyítékok nélkül nem is szabad) kimondani valamiről, hogy áltudomány. Tisztában vagyok ezzel a felelősséggel, amikor az asztrológiát áltudománynak, illetve babonának nevezem.

Mi a tudomány?

A tudomány a valódi világra vonatkozó, sokszorosan ellenőrzött ismeretek állandóan fejlődő rendszere. Mindig a tényekből indul ki, ezekhez szigorúan ragaszkodik - sem figyelmen kívül hagyni, sem letagadni, sem meghamisítani nem engedi őket. Ennek természetes föltétele, hogy igyekezzék minél pontosabban rögzíteni a tényeket, pi. a méréseket minél pontosabban elvégezni, a megfigyeléseket minél objektívebben leírni stb. Már ez sem könnyű feladat, sok a tévedés lehetősége, ezért kell minden fontos kísérletet számtalanszor elvégezni, minden körülményt figyelembe venni, egyre jobb, pontosabb mérési eljárásokat feltalálni. A tudós a természetet akarja megismerni és megérteni; sosem az érdekli, hogy valamit ki mondott, tehát a tekintélynek nincs jelentősége; mindig a pontosság és a megbízhatóság a lényeges.

Ha összegyűjtött sok tényt, adatot, akkor összefüggést keres köztük. Igyekszik elválasztani a lényeges adatokat az adott jelenség szempontjából lényegtelenektől, hogy át tudja tekinteni a dolgokat. Elméletet alkot, amely egységes elvekből kiindulva minél több tényt meg tud magyarázni. (Az elméletalkotáshoz igyekszik több lehetséges magyarázatot megvizsgálni, az elfogadott tudományos elveknek ellentmondókat kizárni, a megmaradók legegyszerűbbjét kiválasztani.) Az elméletből következtetéseket von le, és ezeket kísérletileg ellenőrzi. Ha nem bizonyulnak helyesnek, az el-mélet rossz, el kell vetni; ha helyesnek bizonyulnak, az elméletet -egyelőre - elfogadják és alkalmazzák. De a kutató mindig készen áll, hogy az elméletnek ellentmondó kísérleti tapasztalatokat talál-jon, és ezzel kijelölhesse az elmélet érvényességének határait. Mivel egy elmélet sem ölelheti föl a világ minden jelenségét, ilyen határ minden elmélet esetén létezik. Ezen túl új, általánosabb elméletre lesz szükség, amely magában foglalja az előbbit, de szélesebb körben alkalmazható. Ha megszületik az új elmélet, azzal ugyanígy járnak el - így fejlődik a tudomány.

Az elméletalkotás, az újabb és újabb szellemes kísérletek kigondolása szabad képzelőerőt igényel, a kísérletek elemzése, az elmélet ellenőrzése viszont szigorú logikát és a tények tiszteletét. A tudományban nem vonnak le következtetéseket egyes esetekből, hiszen ez lehet tévedés, kísérleti hiba, figyelembe nem vett mellékkörülmény hatása stb.; amit persze igyekeznek elkerülni. Csak a megismételhető és rendszeresen azonos eredményt adó megfigyelést fogadják el. A méréseknél megadják a hibahatárt is, hiszen a tudós tisztában van azzal, hogy a leggondosabb mérés sem abszolút pontos. Az eredményeket közzéteszik, hogy mások is ellenőrizhessék, esetleg felülbírálhassák.

A fent vázolt módszer mutatja, hogy - amint Carl Sagan írja - a tudomány „beépített hibajavító eljárással" dolgozik. Ennek köszönhető, hogy eredményei a lehető legmegbízhatóbbak. Arról természetesen nincs szó, hogy mindent tudna, vagy hogy amit tud, azt bizonyosan jól tudja. A világ olyan érdekes és összetett, hogy valószínűleg sosem fogjuk teljesen megismerni; mindig lesz tere a további kutatásnak. De még mindig a tudományos ismeretek a legbiztosabbak, és ha valahol tévedés bújik meg bennük, ezt a tudomány előbb-utóbb maga helyrehozza. Saját hibái, tévedései is segítik haladását, mert ezek elemzéséből éppúgy tanul, mint a sikeres kísérletekből. Ha lenne jobb módszer a dolgok megismerésére, akkor a tudomány azzal élne.

A tudományos előrejelzés sem mindig pontos (gondoljunk pl. az időjárás-előrejelzésre). De sokkal pontosabb, mint bármely más előrejelzés, mondjuk a vallási próféciák vagy a különféle jóslatok. Nem véletlenül, hiszen a tudomány az általa feltárt termé-szeti törvényekre támaszkodik, azokat alkalmazza. A tudomány nélkülözhetetlen számunkra. Bruce Durie skót tudományos újságíró szavai szerint.....a tudomány az egyetlen bizonyitottan működő eszmerendszer, amely az emberi tevékenység eredményeképpen létrejött, minden más csupán fütyülés a sötétben... A civilizált világban alig van olyan otthon, amelyben nincs néhány mikrocsip, villanymotor, két-három lineáris gyorsító vagy mágneses üregrezonátor. A művészetet úgy élvezzük, hogy bekapcsoljuk a rádiót, filmet nézünk, CD-lemezt hallgatunk, fényképet nézegetünk, autóval megyünk a hangversenyre, nyomtatott könyvet olvasunk. Minden betegségünkre tablettákat akarunk bonyolult diagnosztikai módszereket és hatékony csúcstechnológián alapuló terápiát. Blazírtak vagyunk a telefonnal, a számítógéppel és a gépkocsival szemben. Lehet, hogy Isten támogatja az egyházakat, de a katedrálisok azért állnak még, mert a mérnökök rendesen megtervezték... mégis... sokunk nem hajlandó megtanulni vagy éppen csak kicsit odafigyelni a tudomány és technológia alapjaira, amelytől annyira függünk..."

Még világosabban fogalmaz Carl Sagan: „Napjaink globális civilizációja úgy van megszervezve, hogy minden lényeges eleme - a transzport, a kommunikáció, a mezőgazdaság, a medicina, az oktatás, a szórakoztatás, a környezetvédelem, sőt a demokrácia működéséhez nélkülözhetetlen választások lebonyolítása is - alapjaiban függ a tudománytól és technikától, amelyeket azonban a dolgok mai állása szerint szinte senki sem ért. Ez a helyzet felér egy beprogramozott katasztrófával, amelyet ugyan ideig-óráig még elodázhatunk, de a tudatlanság és a hatalom vészjósló keveréke előbb-utóbb belerobban a képünkbe."

1999-ben Budapesten tartották a tudomány első világkonferenciáját. Ennek egyik vitafóruma megállapította "...változó világban élünk, ahol a tudományos ismeretek, a tudás adatbázisának magabiztos felhasználása határozza meg a közösségek és a nemzetek jövőjét. A tudományos műveletlenség, amely korábban csupáncsak kockázatos, elidegenítő és ostoba volt, a jövőben korlátozó és öngyilkos tendenciává válik."

A tudatlanság öl. Számtalan példát hozhatnék erre is, egy csillagászattal kapcsolatosat mutatok. Egy cikket idézek, amely 1997. március 29-én jelent meg a Népszabadságban:

„A Hale-Bopp üstökös elképesztő vitákat kelt Amerikában. A csillagászok cáfoló bizonyítékai ellenére tízezrek biztosak abban, hogy a gázcsóvában földönkívüliek űrhajója rejtőzik, sőt a kormány fel is vette a kapcsolatot ennek pilótáival. Sokan »telepatikus belső beszélgetést« is folytattak velük... A jelenleg Földünkről is látható Hale-Bopp üstökös csóvájában utazó földönkívüli jelére válaszolva »utaztak el« a Felsőbb Forrás nevű kaliforniai szekta tagjai. A Mennyek Kapujának is nevezett vallás alapítója, Marshall Herff Applewhite is a kollektív öngyilkosságot elkövetett harminckilenc ember között van. A korábban közöltekkel ellentétben csak négy fiatal volt a csoportban, a többiek középkorú vagy idősebb általában jól képzett nők és férfiak voltak... A saját internetlapjukon óvatosan hirdették vallásukat is. Eszerint »a lelket csak átmenetileg körülvevő porhüvelytől adott jelre meg lehet szabadulni. Test nélkül gyorsan át lehet kerülni a mennyei boldogság dimenziójába«. A Hale-Bopp üstökös feltűnésekor közölték hogy megérkezett a hívó jel..." Az idézett szövegből az is kiderül, hogy a jól képzettség nem mentesíti a tudatlanság veszélyeitől azt, aki nem gondolkodik.

Hogy a tudatlanság életveszélyes, az nem új fölfedezés. De a tudomány nemcsak nélkülözhetetlen, hanem szép is. Kár, hogy nem túl sokan ismerik azt az örömöt, amit egy szép matematikai bizonyítás vagy tudományos tétel felfogása okoz, és amely a művészi alkotások élvezetéhez hasonló.

Végül: a tudomány szerfölött érdekes. Hiszen a valósággal foglalkozik, ami sokkal érdekesebb, mint a különféle tévtanok. Igaz, a tudást elsajátítani komoly feladat - de megéri!

(Részlet Csaba György Gábor Hazudnak-e a csillagok? című könyvéből)