Az alternatív gyógyászat

Fogalomtisztázás

Manapság gyakran használják a következő elnevezéseket: alternatív gyógyászat, természetgyógyászat, kínai orvoslás, kiegészítő (complementary) orvoslás, holisztikus orvoslás, hagyományos orvoslás. Az alternatív gyógyászat magában foglalhat mindent, ami nem sorolható be a hagyományos orvoslásba, de ezek nagyon különböző jelentésű és értékű tanítások lehetnek. A természetgyógyászat elnevezés nagyon félrevezető. Egyrészt azért, mert a természetesnek általános értéket tulajdonít, másrészt pedig egyes tanításai egyáltalán nem természetesek. A természetben rengeteg hasznos és káros anyaggal találkozunk. Mindegyik természetes anyag egyben kémiai anyag is. Sajnos a kémiai anyag megjelölés az utóbbi évtizedek során szinte szitokszóvá vált, akik így használják, azoknak fogalmuk sincs jelentéséről. Kémiai anyagok nélkül nem létezhetnénk. A levegő, a víz, a legtermészetesebb táplálékok mind kémiai anyagok. A természetben találhatók a legmérgezőbb vegyületek, elegendő csak a légyölő galóca gombára, vagy a vipera mérgére gondolnunk. A mezőgazdasági termelésben, a gyógyászatban világszerte eredményesen alkalmazott mesterséges kémiai anyagokat a természetben található anyagok célszerű módosításával állították elő. A képtelen közhiedelemmel ellentétben nincs semmiféle különbség a természetes anyagokból kivonható és a mesterségesen előállított vitaminok és hormonok között. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a dózis fogalmával. A hatás nem egyedül az adott, akár természetes, akár mesterségesen előállított anyag minőségének, hanem a mennyiségének is a függvénye. Annak a kijelentésnek, hogy bármilyen vegyület vagy ion, bármilyen folyadékban, például ivóvízben jelen van, semmi értelme sincs a mennyiségének a megadása nélkül. Az ivóvíz minden egyes literében legalább 1 010 darab aranyatom van, ami azonban csak azt jelenti, hogy 1010 köbméter ivóvízben hozzávetőleg 1 gramm arany van.

Az élettani hatású vegyületek esetében is csak a mennyiség ismeretében ítélhetjük meg a hatást.

A távol-keleti, kínai gyógymódok (az ún. tradicionális kínai orvoslás) nem tekinthetők természeteseknek, hanem az európaitól eltérő megközelítésű, de tudományos igényű, gyógyító eljárás összességének, melynek egyes elemei valószínűleg jók, mások aligha érvényesek. Ebben az esetben az a veszély, hogy kritika nélkül általánosan érvényesnek nyilvánítanak minden ilyen jellegű eljárást, tulajdonképpen azért, mert nem része az európai hagyományú orvoslásnak. Mielőtt ismertetünk néhány eljárást, érdemes arra rámutatni, hogy a hagyományos orvoslás lekicsinylésének semmi oka és alapja sincs. Néhány szörnyű betegségre, mint például a járványos gyermekbénulás, már csak az öregebb emberek emlékeznek. A Salk-szérum és a Sabin-cseppek kevesebb mint fél évszázada történt bevezetése megszüntette ezt a kórt. Az Ehrlich-felfedezte Salvarzannal meg tudtak gyógyítani minden szifiliszes beteget. A penicillin és a többi antibiotikum emberek milliárdjainak az életét mentette meg. A legtöbb járványos betegség, mely sok millió számra szedte áldozatait, mára ismeretlenné vált. Az átlagos életkor a hagyományos orvoslást követő országokban néhány évtized alatt jelentősen megnövekedett. Az alternatív gyógyászat nem tud felmutatni hasonló sikereket.

Valószínűleg három körülmény okozza az alternatív gyógyászat iránti várakozás észlelhető fokozódását. Az első a gyógyíthatatlan betegségek emlegetése, ami sokszor félrevezető, mert a legtöbbször emlegetett rákos megbetegedések esetében az elmúlt évtizedekben hatalmas eredményeket értek el. Sajnos vannak, és terjednek betegségek, melyekkel szemben egyelőre csaknem tehetetlenek vagyunk, ilyen például az AIDS. A második a gyógyszerek káros, olykor végzetes mellékhatásaival kapcsolatos. Ezt különösen fokozta, hogy 1961 -ben kiderült, a thalidomid nevű nyugta-tószer állapotos nők általi fogyasztása sok torz gyermek születéséért felelős. (Ennek nyomán rendkívüli mértékben megszigorították az új gyógyszerek bevezetésének feltételeit.) A harmadik körülmény viszont nagyon fontos, és kívánatos lenne kiküszöbölése. Nevezetesen az orvos-beteg kapcsolat lényeges javítása. A holisztikus medicina alapelve, hogy nem a betegséget, hanem a beteget kell meggyógyítani. Ez természetesen közhelyszerű igazság, de egyáltalán nem mindegy a hogyan kérdése. Nagyon sok esetben a különböző gyógyító intézményekben nem foglalkoznak, időhiány miatt sajnos a leggyakrabban nem is foglakozhatnak eleget a beteggel, megelégszenek a betegség megállapításával és a - lehetőségek határain belül - leghatásosabbnak tartott eljárás, gyógyszer alkalmazásával. Azt azért mérlegelnünk kell, hogy a legtöbb betegség esetében nem helyettesíthető semmivel a hagyományos orvoslás eszközeinek alkalmazása.

Gyógynövények, aromaterápia, virágterápia

Régi felismerés, hogy a különböző növényeknek, növényrészeknek, illetve a belőlük készült kivonatoknak, teáknak sokféle betegségre jótékony hatásuk van. Számos növénykivonat esetében felderítették, hogy milyen vegyület, illetve vegyületek okozzák a gyógyhatást, és mesterségesen előállították, esetleg kémiailag előnyösen módosították a hatást okozó anyagot. A fűzfakérget ősidők óta alkalmazták különféle kultúrákban a láz csillapítására. A fűzfakivonat azonban nagyon kellemetlen ízű. Megállapították, hogy a lázcsillapító hatásért a szalicin alkaloidban lévő acetil-szalicilsav a felelős. 1897 óta az Aspirin, illetve a sok más név alatt forgalomba hozott szer hatóanyaga ez az egyébként egyszerű szerves vegyület, amely valószínűleg a legnagyobb mennyiségben gyártott és fogyasztott gyógyszer, melynek újabb jótékony hatásaira is fény derült. Az életfontosságú vitaminok a különböző növények termésében fordulnak elő. Mindenkinek ajánlható, hogy vitaminszükségletét, hacsak lehet, ne tabletták formájában, hanem gyümölcsök fogyasztásával fedezze.

Nagyon óvatosnak kell lenni azonban az ismeretlen gyógyteák és aromás olajok fogyasztásával. Ezek ugyanis nagyon sokféle biológiai hatású anyagot tartalmazhatnak. Hatásuk lehet előnyös, de kellemetlen, sőt veszélyes is. Például a kinafakéregben van a lázcsillapító hatású alkaloida, a kinin. Ha azonban valaki magát a kérget fogyasztja, akkor szervezetébe több más, káros hatású alkaloida is kerül.

A vizsgálatok kiderítették, hogy több forgalmazott növényi készítmény hepatitiszt okozhat, vagy különböző rákkeltő anyagokat tartalmaz. Az alapvető probléma ezekkel a szerekkel kapcsolatban az, hogy hiányzik az érdemleges klinikai vizsgálatuk. Legtöbbjük a Távol-Keletről származik, alkalmazásuk ellenőrizetlen hagyományokon alapul. Könnyen lehetséges, hogy ezekben a kivonatokban vannak ma még ismeretlen, valóban gyógyhatású anyagok. Ezt azonban csak a gyógyszerekkel szemben támasztott tudományos igényeknek megfelelő kutatásokkal lehet kideríteni. Az is lehetséges, hogy eddig ismeretlen szerkezetű vegyületeket fognak felfedezni, ezek vagy származékaik bevonulhatnak a gyógyszeres gyógyítás hatalmas fegyvertárába.

A gyógyteák kultuszának vadhajtását jelentik az egyre divatosabb aroma- és virágterápiák.1 Ezeknek a széltében-hosszában reklámozott anyagoknak a fogyasztásával a legkülönbözőbb betegségeket ígérik gyógyítani a szerek gyártói és forgalmazói. Szerintük hatásukat a csakrákra és a kundalini energiára fejtik ki, minden kívánságot kielégítően növelik meg a szellemi energiákat. A virágkivonatok alkalmazását a legkülönbözőbb lelki, hangulati bajokra az angol Edward Bach, a már 50 éves korában meghalt állítólagos orvos ajánlotta. Ma már nagy cégek elégítik ki a világszerte növekvő igényeket. Bach 38-féle különböző növény virágjából készített vizes kivonatokat. Ezeket azonos térfogatú borpárlattal keverte. Ez azonban nagyon erős, a forgalomba kerülő készítményeket még tovább hígítják pálinkával vagy borpárlattal. Ha valaki fél az ismeretlen dolgoktól, akkor rezgőnyárfavirág-kivonatot ajánlatos innia, türelmetleneknek a bükkfavirág kivonata jó, önbizalomhiány esetén a vörösfenyőkivonat, ha pedig védelmet akarunk szerezni a nemkívánatos változások és befolyások ellen, akkor dió-(favirág)-pálinkát célszerű innunk. Vannak olyan vélemények is, hogy a legtöbb probléma esetében bármely jó minőségű alkoholos ital megteszi a kívánt hatást!

Szerek és szertelenségek

A különböző betegségek gyógyítására ajánlott szerek száma felbecsülhetetlen. Közülük sokat gondos, sokszor évekre elhúzódó laboratóriumi és klinikai vizsgálatok nyomán engedélyeznek, másokat viszont csak gyógyhatású szerként lehet forgalomba hozni, és még ezeken kívül is számos, a hirdetések alapján csodálatos hatású szert árulnak. Minél félelmetesebb egy betegség, és minél nehezebben találnak a rendszeres kutatások révén egyre hatásosabb szereket leküzdésükhöz, annál inkább bukkannak fel a különböző csodaszerek. A legtöbb kétes hatású szert a nagyon súlyos, olykor helytelenül, de célzatosan gyógyíthatatlannak mondott betegségek, elsősorban a rák, vagy a nagyon kellemetlen tünetekkel járó és nagyon sokakat érintő (például az ízületi gyulladásos) betegségek gyógyítására ajánlják. A legkézenfekvőbb gyanú e szerek hatásosságát illetően éppen nagy számukból következik. Az interneten hozzáférhető forrás közel félszáz nem konvencionális rákgyógyszert ismertet, melyek közül valójában egyik sem hatásos. A felsorolásban nem szerepel egy hazai fejlesztésű szer sem, pedig Magyarországon az elmúlt néhány évtized során fél tucat csodaszert találtak fel a rák gyógyítására. Sajnos ezek esetében is érvényes az, hogy a „köszönőlevelek ezrei" semmit sem bizonyítanak. Ha fellapozunk egy múlt század eleji Tolnai Világlapját, akkor tucatszámra találunk hirdetéseket, melyek a felülmúlhatatlan kebelnövesztő, hajnövesztő, szőrvesztő és hasonló szereket reklámozzák köszönőlevelek ezreire hivatkozva. A rémületes betegség kínjaitól való megszabadulás reménye, és a szépség utáni vágyakozás egyaránt a hiszékenység legfőbb forrása. Közel kétszáz éve írta egy ismeretlen angol szerző a rákgyógyítás sarlatánjairól, hogy „a hiszékenység, a szellemnek ez a betegsége, még gyógyíthatatlanabb, mint a rák". Nem könnyű az olyanfajta, a harmincas években betiltott hirdetéseknek ellenállni, mint amelyikben bizonyos Dr. Chamlee 1000 dollárt kínál azoknak, akiknél sikertelennek bizonyult a rákgyógyító szere, mely „minden tumort egyformán gyógyít, nem alkalmaz röntgensugarat vagy más egyéb svindlit". Az elemzés kimutatta, hogy a csodaszer egy csendes-óceáni szigeten fellelhető cserjéből készült, alkoholt, vizet, szacharint és (szerencsére csak kis mennyiségben) sztrichnint tartalmazott. Azt hiszem, nem tévedek, ha úgy vélem, senki nem gyógyult meg, senki sem kapott Dr. Chamleetől egy centet sem, de az élelmes sarlatánnak volt mit a tejbe aprítania.

A következőkben ismertetett, és elsősorban az Egyesült Államokban alkalmazott szerekkel kapcsolatban Fishbein és Janssen közleményeire, Moss6 könyvére, az amerikai kongresszus számára készített elemzésre és a már említett internetes forrásra támaszkodom. A hazai csodaszerekkel kapcsolatban idézni fogok néhány eredeti közleményt is. Ez az ismertetés egyébként nagyon hézagos, mert például Moss idézett könyve 58, az internetes forrás 47 hatástalan szert, illetve módszert sorol fel.

Dr. William F. Koch „szintetikus antitoxinja" nem volt ártalmas, hiszen a glioxilsav rendkívül híg vizes oldatát, lényegében desztillált vizet injekciózott betegeibe a múlt század húszas éveiben. A szer ára sem hatóanyagának költségével, sem pedig hatásosságával nem volt arányban, ampullánként 25 dollárt kért érte, amikor a dollár legalább a tízszeresét érte a mainak. Elmélete szerint egyébként a rákot a szifilisz kórokozójához hasonló Spirocheta faj okozza. Nemcsak maga foglalkozott a betegeivel, hanem orvosoknak is árusította készítményét, ampullánként 100 dollárért. Fénykorában 40 000 dollárt keresett naponta. így azután, amikor 1946-ban második törvényszéki tárgyalása során megbetegedett és Brazíliába szökött, volt miből tengetnie életét.

Lester Tilton a húszas években alapította meg laboratóriumát, melyben egy cinktartalmú maró hatású folyadékkal kezelt rákos és tuberkulotikus betegeket. Nem volt semmiféle orvosi vagy gyógyszerészi képesítése, de szerzett néhány gazdag támogatót. Majd tízéves működés után ítélték el ötévi fegyházbüntetésre. Harry M. Hoxseynek már az apja és nagyapja is rákgyógyító volt. Egy gyermekkori megfigyelés szolgált saját szere kidolgozásának alapjául: nagyapja lovának lábán volt egy rákos daganat. Egyszer a ló ott legelt, ahol más fűfélék voltak, mint a többi helyen, és kisvártatva meggyógyult. Ebből kiindulva dolgozott ki Hoxsey egy bonyolult növényi keveréket, amellyel 15 éven keresztül kóklerkedett.

A Laetrile minden bizonnyal a legtöbbet vitatott, és az amerikai társadalmat hosszú éveken keresztül foglakoztató szer volt. Mára már elültek az izgalmak, egyértelművé vált, hogy a szer nem gyógyít, sőt - kötöttcianid-tartalma miatt-mérgező hatású. Ez azonban nem jelenti azt, hogyne használnák változatlanul lelkiismeretlen sarlatánok. A Laetrile előállítását a különböző csonthéjas gyümölcsök magvából nyerhető cianidtartal-mú glikozidból, az amigdalinból idősebb és fiatalabb Ernst T. Krebs -apa és fia - szabadalmaztatta. (A Krebs igazán jó név rákkutatók számára!) Mivel az előállítás nehézségekbe ütközött, egyszerűen az amigdalint hozták forgalomba rákellenes szerként, de hol Laetrile-nek, hol pedig B17. vitaminnak nevezték. (Ez külön megtévesztés, ilyen vitamin nem létezik.) Az amigdalin rákellenes hatásának mechanizmusa igen egyszerű: az egészséges sejtekben az amigdalin cianidját egy a rodanáz nevű enzim ártalmatlan tiocianáttá alakítja, a rákos sejtekben lévő béta-glükoronidáz enzim hatására cianid szabadul fel: a rákos sejtek szinte öngyilkosságot követnek el. Sajnos nincs így. Ez a biokémiai megfontolás teljesen légből kapott. Az ellenőrző kísérletek sem a gyógyító, sem pedig a megelőző hatást nem igazolták. A Laetrile-t az USA-ban nem engedélyezték. A kétségbeesett és még mindig reménykedő betegek kénytelenek Ernesto Contreras mexikói klinikájára menni, ahol 1500-2500 dollárt kérnek egy semmit sem érő kezelésért. Noha minden megbízható adat a Laetrile hatástalanságát bizonyítja, sokan vélekednek úgy az effelől kétséget nem táplálók közül is, hogy az adott helyzetben szerencsésebb lenne a forgalmazás engedélyezése. A félrevezetett és reményvesztett betegek ugyanis így a feketepiacon sokkal borsosabb árért jutnak hozzá a készítményhez. Meg kell azonban fontolnunk, hogy a Laetrile nem veszélytelen, hiszen cianidot tartalmaz, amely a szervezetben felszabadulva mérgezést, esetleg halált is okozhat. Petersen és Markié tanulmánya9 alaposan elemzi a Laetrile-vita politikai és társadalmi vonatkozásait.

Krebiozen. Ennek a szernek, illetve alkalmazásának szinte áttekinthetetlenül bonyolult a története. Két jugoszláv állampolgárságú menekült, Dr. Marko Durovic jogász és Dr. Stevan Durovic orvos 1944-ben Buenos Airesben alapította meg a Duga nevű társaságot különleges gyógyszerek előállítására. Első szerük a Kositerin nevű, a magas vérnyomás kezelésére javallt fehér por volt. 1949 márciusában Stevan Durovic az USA-ba látogatott. Augusztusban találkozott Dr. Andrew C. Ivyvel, a University of Chicago nagy tekintélyű élettanprofesszorával, akinek elmondta, hogy kidolgoztak egy Krebiozen nevű rákellenes szert. Ivy élénken érdeklődött a szer iránt, és kísérletezett is vele. Az 1956-ban közölt eredmények szerint a Krebiozen a szervezetet egy rákellenes szer termelésére serkenti. Több társaság is alakult a kísérletek támogatására, illetve gyógyszerként való bevezetésére. Az egyik ilyen társaság vezetője Gloria Swanson, az egykori neves filmsztár volt. A különböző ellenőrzött körülmények között végzett vizsgálatok szerint azonban a szer teljesen hatástalan volt. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az elemzések szerint a Krebiozen csak ásványolajat, amilalkoholt és egy kreatinszármazékot tartalmaz. Miközben a tudományos viták zajlottak, a Durovic testvérek kétmillió dollárt mentettek át külföldi bankokba. A legnagyobb rejtélyt Ivy jelenti, akit sem a széles körű vizsgálatok negatív eredményei, sem pedig a Durovic testvérek üzelmei nem rendítették meg, továbbra is rendületlenül hitt a szerben.

Essiac. Az észak-amerikai indiánok használta teafüvekből állította elő, és nevének megfordításával nevezte el René Caisse, egy kanadai ápolónő. A készítmény nem ártalmas, de nem is gyógyhatású. Jelenleg is forgalmazza egy kanadai cég.

Cancell/Enteleev. Az anyagot isteni sugallatra állította elő James V. Sheridan, egy amerikai vegyész. Közönséges, egyszerű vegyületeket tartalmaz, melyek - a feltaláló szerint - oly módon befolyásolják a sejtek elektromos sajátságait, hogy megfosztják a rákos sejteket az energia felvételének lehetőségétől. Vigyázni kell azonban, mert a cukor fogyasztása megakadályozza hatásának kifejtésében.

DMSO. A dimetil-szulfoxid valóban rendkívül érdekes, egyszerű vegyület. Tulajdonságai különlegesek, melyek egyrészt azzal függenek össze, hogy a vízzel minden arányban elegyedik, és a legkülönbözőbb oldott anyagoknak a bőrön való áthatolását nagyon megkönnyíti. 1963-ban közölte Dr. Stanley Jacob amerikai orvos, hogy az ízületi gyulladásban szenvedők kezelésére eredményesen alkalmazható a DMSO. Később arra utaló tapasztalatokat is szereztek, hogy a DMSO előnyösen használható bizonyos rákellenes szerek hatásának fokozására. Több más betegség esetén, mint például a Down-kór, is gyógyító hatását észlelték. Sajnos az adatok ellentmondóak, kellemetlen mellékhatása, hogy fogyasztása következtében az emberi lehellet fokhagymaszagúvá válik, és - engedtessék meg egy rosszmájú megjegyzés - nagyon olcsó volta nem kedvez a gyárak érdeklődésének.

C-vitamin. A vitaminokra az is jellemző, hogy nincs kellemetlen hatásuk, ha a szervezet számára szükséges mennyiségnek akár a többszörösét fogyasztják. Kialakult az ún. ortomolekuláris gyógyítás, mely egyes vitaminokat igen nagy mennyiségben, a szükséges mennyiség akár többszázsorosát alkalmazva több betegség sikeres gyógyítását oldotta meg. Az adatok azonban ellentmondóak, illetve a független vizsgálatok nem erősítették meg az első, a felfedezők-találta eredményeket. Linus Pauling, a kétszeres Nobel-díjas amerikai kémikus, a XX. század kémiájának egyik legnagyobb alakja, javasolta a C-vitamin megadózisa fogyasztásának segítségével az influenza és a rák gyógyítását. Márcsak Pauling rendkívüli tekintélye miatt is sok alapos klinikai vizsgálatot végeztek, de ezek sajnos negatív eredményt hoztak. Sőt az is kiderült, hogy ilyen nagy dózisok esetén már káros hatások is jelentkeznek.

Hazánkban az elmúlt évtizedek során több rákellenes szert fedeztek fel, melyekhez természetesen nagy reményeket fűztek. Az ötvenes évek elején nagyon népszerű volt a Vajda-csepp, amely lényegében a formaldehid nem jól definiált származéka volt. A szer egyébként, természeténél fogva tényleg hatásos, de sajnos egyaránt pusztítja az egészséges és a rákos sejteket.

A hetvenes években a Béres-cseppekhez fűztek nagy reményeket, csodálatos gyógyulásokról írtak. Azóta a szer a helyére került: alkalmas az egészséges életműködéshez szükséges, és a táplálékokból esetleg hiányzó átmenetifém-ionok pótlására. Azért írom, hogy az esetleg hiányzó, mert ha a mezőgazdasági művelés során nem pótolják megfelelő természetes, vagy műtrágyázással a talajban lévő és a növények által felvett átmenetifém-ionokat, akkor a szokásos táplálékkal valóban nem jutunk elegendő mennyiségben a nyomelemekhez.

Bonyolult a története a Kovács Ádám feltalálta és Celladanmak nevezett szernek. A kémiailag sokáig nem jellemzett, de ma már ismert összetételű anyagnak kétségkívül vannak biológiai hatásai, de rákellenes hatása a számos orvosi és klinikai vizsgálat ellenére sem bizonyított. Itt a helyzetet kissé nehezíti, hogy Kovács Ádám egy olyan diagnosztikai eljárást is felfedezett, amivel - szerinte - évekkel, esetleg évtizedekkel a betegség tüneteinek megjelenése előtt ki lehet mutatni a rákot. Persze a szer éppen az ilyen korai stádiumban hatásos igazán!

Néhány éve jelentkezett egy új felfedezés, nevezetesen a deutériumban szegény víz rákgyógyító hatása. Somlyai Gábor doktor és munkatársai kimutatták, hogy a különböző élő szervezetek működése jelentősen megváltozik, ha az általuk fogyasztott víz deutériumtartalmát csökkentik. A természetes vizek deutériumtartalma kb. 150 ppm, azaz egy liter vízben mintegy 0,15 g deutérium van. Ha azt lényegesen csökkentik, akkor a vizsgálatok szerint az egészséges sejtek működése nem változik, de a rákos sejtek elpusztulnak. Bár nem nagyon valószínű, hogy az ilyen kis koncentrációban lévő nehezebb hidrogénizotóp lényeges hatást gyakorolna a sejtek működésére, ezt kizárni természetesen nem lehet. Arra vonatkozóan már régen szereztek kísérletes tapasztalatokat, hogy a nehézvíz ártalmas. Az azonban minden eddigi tapasztalattal és ésszerű megfontolással ellentétes, hogy a csökkentettdeutérium-tartalmú víz (90-100 ppm deutériumtartalom) fogyasztása bármilyen fiziológiai következménnyel járna. Könnyen kiszámítható, hogy egy 70 kg súlyú embernek napi 1 liter deutériumban szegény víz fogyasztása esetén, évekig kellene kizárólag ezt kortyolgatnia valamelyes deutériumkoncentráció-csökkenés elérésére, de még ez sem lenne elég, hiszen a szervezetbe a hidrogén és a deutérium az eredeti arányban a táplálékkal is bekerül. Bár számos anekdotikus esetet ismerünk, tudomásom szerint nincs megbízható független klinikai bizonyítéka a csökkentett deutérium-tartalmú, ún. Dd (Deuterium depleted) víz fogyasztása hatásának.

Vizeletterápia. Ősi gyógymód, egyaránt fellelhető a kínai és az indiai kultúrában, mostanában Európában és Amerikában is széliében hirdetett eljárás. Több változata ismert. Az egyik a saját vizelet felhasználása, a másik, elsősorban Indiában, a tehénhúgy alkalmazása. Egyes előírások a hígítás nélküli, mások a hígított vizeletet javasolják. Az biztos, hogy szinte univerzális gyógyszer: egyaránt jó a bőrbetegségek, az AIDS, a rák, az asztma, a magas vérnyomás stb. gyógyítására. Az érdeklődők az interneten bőségesen találnak sok lelkes és néhány kritikai ismertetést.

A placebo és a pszichoszomatikus hatások

Mindenki saját tapasztalatából tudja, hogy a lelki tényezők kisebb-nagyobb, olykor rendkívüli testi hatásokat idéznek elő. Gondoljunk csak az elpirulásra, az izgalom okozta hasmenésre, a rossz hír okozta ájulásra és sok egyébre. Vannak pszichoszomatikus betegségek, melyek részben gyógyszerekkel kezelhetők. Manapság, elsősorban az amerikai orvosi irodalomban sokat emlegetik a gyógyító simogatás (therapeutic touch -TT) hatását. Ismét a köznapi tapasztalatra hivatkozhatok ennek igazolására: a beteg közérzetére nagyon jó hatással van a szeretett személy (édesanya, feleség, gyermek, barát) simogatása, ez jelentősen hozzájárulhat a különböző betegségekből való kilábaláshoz, de természetesen nyilvánvaló korlátai vannak. Ez a simogatás azonban nem azonos a TT-vel, amiről úgy vélik, hogy a gyógyító kéz a páciens energiamezejének hiányait érzékeli és pótolja. A mai TT-gyakorlat a XVIII. századi mesmerista elképzeléseket a teozófiai tanokkal kapcsolja össze. A TT megtanulható, az Egyesült Államokban több tízezer ápolónő végzett ilyen tanfolyamokat. A TT négy lépésből áll: az első az összpontosítás, a meditációhoz hasonló folyamat, melyben a kezelő összehangolódik a páciens energiaszintjével. Ezt követi a felbecsülés, azaz a páciensből kiáradó energia kimutatása; ezután az energiák összekeverése következik, és végül megtörténik az energia átadása. A TT népszerűségét mutatja a Google-ban található rendkívül nagy számú (360 000) találat. A kritikai vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a TT-nek nincs gyógyító hatása, eltekintve az esetleges pszichológiai hatástól. Érzésem szerint, ha nincs eleve bensőséges kapcsolat a simogató és a simogatott között, akkor legfeljebb csak gyenge placebohatással lehet számolni.

Franz Alexander, magyar származású amerikai pszichiáter és pszichoanalitikus-Alexander Bernát, a kiváló magyar filozófus fia-úttörő munkát végzett a pszichoszomatikus gyógyítás terén. Kimutatta, hogy többféle szervi megbetegedés esetén, mint pédául a gyomorfekély, az asztma, a magas vérnyomás és a reumatikus ízületi gyulladás esetében, pszichoanalitikus kezeléssel sokszor jelentős javulást, sőt teljes gyógyulást lehet elérni.

A placebokezelés esetében olyan eljárást vagy szert alkalmaznak, mely önmagában nem hatásos, de a páciens hite mégis gyógyítóvá teszi. A placebohatást számos klinikai vizsgálat igazolja. Olyannyira fontos ez a hatás, hogy a gyógyszerek kipróbálásakor, az engedélyezést megelőzően feltétlenül alkalmazni kell az ún. kettős vak kísérletet. Ez azt jelenti, hogy amikor egy gyógyszerjelölt anyagot betegeken próbálnak ki, akkor a betegek egy részének olyan tablettákat, porokat vagy cseppeket kell adni, melyek külsőre teljesen megegyeznek a hatóanyagot tartalmazó szerekkel, de azt nem tartalmazzák, és sem a betegek, sem pedig az a személy, aki azokat közvetlenül a betegeknek adja, nem tudja, hogy melyik a valódi gyógyszer, és melyik a placebo. Csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy a készítmény hatásos, ha a hatóanyagot kapott betegek között lényegesen nagyobb az aránya a javulást mutatóknak, mint a csupán placebót kapottaknak.

A kétségtelenül jelentős placebohatás is arra figyelmeztet, hogy a szervezet öngyógyító képességét sok betegség esetében számításba lehet venni. A neurokémiai kutatások még bizonyára sok érdekes, és a gyakorlati orvoslás számára is fontos eredményt hoznak.

Részlet Beck Mihály Parajelenségek és paratudományok című könyvéből (Vince kiadó)