Abortusz és biológia


Anyaság biológiai nézőpontból

A legtöbb emberi viselkedés különböző evolúciós stratégiákból szerveződik. Ezek mindegyike valamilyen ökológiai ill. szociális élettérhez való alkalmazkodás eredményeként alakult ki. Egyik esetben az egyik viselkedési taktika, a másik esetben a másik válhat optimális válasszá. Amikor a környezet változik, az ember - sokszor nem tudatosan - átkapcsol valamelyik új viselkedésformára, mert a korábbi nem felel meg a megváltozott feltételeknek. így pl. az anya és utóda közötti kapcsolat nagyon sokféle formát ölthet és ezek komoly erkölcsi következményeket hordoznak. A szociobiológia központi tétele szerint az emberek, éppúgy mint az állatok, arra szelektálódtak, hogy növeljék azoknak az utódoknak a számát, amelyek egy adott környezetben nagy valószínűséggel felnevelhetők. Elsősorban közvetlen leszármazottaink biztosítják azt, hogy génjeink elterjedjenek a következő generációban. Éppen ezért a gyerekek születését, felnevelését, gondozását biztosító viselkedéseink nagy adaptív előnyt élveztek. Ez az evolúciós alapja annak, hogy olyan érzelmek és erkölcsi parancsok alakultak ki bennünk, amelyek a gyermek iránti szeretetben és az érte érzett felelősségben nyilvánulnak meg. Kevés ember van, aki nem akar gyereket és nem érez iránta ragaszkodást. Teológusok és erkölcsfilozófusok gyakran hivatkoznak erre a tényre, amikor az abortusz teljes tilalma mellett érvelnek . Úgy tűnik, biológiailag arra vagyunk predesztinálva, hogy utódokat hozzunk létre és azokat mindenáron megtartsuk.

A valóságos helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. Az emberek, különösen a nők, korlátozott kapacitással rendelkeznek arra, hogy gyerekeket szüljenek és neveljenek fel. Egész életükben maximum 15-20 utódnak adhatnak életet, akik felnevelésébe sok időt és óriási energiát fektetnek. Különösen a múltban rakott ez nagy terheket a nők vállára. Ritkán adatott meg, hogy az elérhető maximális számú gyereket optimális körülmények között neveljék fel. Éppen ezért szabályozniuk kellett szülői ráfordításuk mértékét, intenzitását és időzítését. Arra szelektálódtak, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat bizonyos szempontok szerint osszák el utódaik között. Ebben elsősorban két tényezőcsoport játszik szerepet: a környezeti feltételek és az utódok olyan biológiai paraméterei mint kora és egészségi állapota.

Mindezek eredményeként a nők a szaporodási stratégiák széles készletével rendelkeznek. A természetes szelekció olyan döntéshozó mechanizmust alakított ki, amely egy adott környezetben képes növelni a szaporodási nyereséget (túlélő utódok száma) a szaporodási veszteség rovására. Ilyen veszteség az anyai gének "elvesztése" a csecsemőkori halálozás következtében, az anya egészségügyi állapotának súlyos korlátozása, az anya szülői gondoskodásának "elpazarlása" olyan utódra, aki nem képes majd életben maradni és szaporodni. De ilyen veszteség lehet napjainkban a nő számára az is, ha megnövekedett családi terhei miatt gátolva érzi magát személyes életének, mindenekelőtt munkájának és szórakozás ának a végzésében.

Röviden azt lehet mondani, hogy a nők erős vágyat és érzelmi elkötelezettséget éreznek a gyerekek szülésére és felnevelésére, de sok esetben adaptíve előnyös a gyermekvállalás és gondozás megtagadása ill. egy másik gyerekre való átruházása. Miután a 6. fejezetben részletesen beszéltünk ezekről a stratégiákról, most megelégszünk néhány viselkedési tendencia bemutatásával. A vizsgálatok azt mutatják, hogy instabil és előrejelezhetetlen társadalmi feltételek között növekszik az utódok száma (r-szelekció) a művi abortusz csökkenésével és a gyermekbántalmazás kockázatának emelkedésével együtt. Az abortuszok, elhanyagolások és gyermekgyilkosságok nagy részéért szerte a világon a megfelelő anyagi források hiánya, az egymást követő szülések közötti rövid időtartam és az apa mint jövedelemforrás hiánya vagy nem ismerete a felelős. Olyan körülmények ezek, amikor az utódok várható túlélése és ezzel a szülők genetikai képviseletének biztosítása nagyon kockázatos.

Ugyanez vonatkozik a gyerekek biológiai sajátosságaira. A fizikailag és szellemileg visszamaradott gyerekek a szülői elhanyagolás és bántalmazás nagyobb kockázatának vannak kitéve. Hasonlóképpen sokszorosára növekszik a nem vérrokon gyerekek elhanyagolásának valószínűsége mostoha szülők jelenlétében. A gyerekek kora szintén befolyásolja a szülői gondoskodás formáját: az idősebb utódok, akik közelebb vannak a szaporodóképes korhoz és akikbe már több szülői gondoskodást fordítottak, az elhanyagolás és bántalmazás kisebb kockázatának vannak kitéve mint a fiatalabbak. Szintén fontos a gyermekek neme: számos kultúrában elterjedt gyakorlat a fiúk előnyben részesítése a lányokkal szemben, elsősorban a társadalmi hierarchia csúcsán. Ennek egyrészt társadalmi okai vannak; a fiúk azok akik tradícionálisan biztosítják a vagyon és presztízs családi pozícióit. Másrészt része egy evolúciós stratégiának: a sikeres hímek nagyobb mértékben képesek elterjeszteni szüleik génjeit mint nőstény testvéreik.

Abortusz: igen vagy nem?

Mit mondhatunk ezek után az abortusz etikai státusáról, amely napjaink egyik nagyon égető kérdése? A szülői viselkedés nagyon széles tartományt foglal magában, amely a legkülönbözőbb szaporodási motivációkból szerveződik. Az anya biológiai érdekei egyik esetben a csecsemő felnevelését, másik esetben az abortuszt, egy harmadik esetben pedig az egyik utód kisebb mértékű gondozását és a másikkal való nagyobb törődést szolgálják. Ebben az értelemben az abortusz a nők reproduktív stratégiájának fontos része, adaptív válasz bizonyos környezeti hatásokra.

Ennek ellenére a tradícionális egyházak és vallási közösségek többsége egy szélsőségesen abortuszellenes nézőpontot fogalmaz meg. Valamennyi világvallás tiltja a magzati élet önkéntes megszakítását. A budhizmus és a hinduizmus az abortuszt az újjászületések végtelen körforgásába való illetéktelen beavatkozásnak minősíti; az iszlám az élet elparazlásaként fogja fel; a kereszténység pedig az emberi élet szentsége elleni merényletnek tartja. Ezeket a tételeket egy nagyon sajátos történelmi helyzet hozta létre. Valamennyi világvallás kezdetben a hívők szűk csoportjából szerveződött.

A cél nem csupán a vallási tanok elterjesztése volt, hanem egyúttal a csoportok megerősödése és növekedése. Ezeknek a vallási közösségeknek elemi érdekében állt, hogy a vallás népszerűsítésével együtt növeljék leszármazottaik körét. Nem csoda, hogy a szent iratokban szereplő próféták egyúttal biológiai értelemben is "alapító atyák" voltak, akiktől a nemzetség eredt. A korai vallási csoportokat szinte mindenhol ellenséges társadalmak vették körül - gondoljunk pl. a keresztény kommunákra. Terjeszkedésük egyik előfeltétele volt, hogy növeljék a hitközösség létszámát, aminek eszközéül a térítésen kívül a nagy szaporaság kínálkozott. Az állandó harcokból származó veszteségek, a betegségek miatti halálozások, nem kevésbé a távoli vidékekre irányuló misszionárius utak sok utódot igényeltek. Ezeket a gyerekeket viszonylag biztonságosan fel tudták nevelni a közösségen belül, mert támogatásra számíthattak a velük együtt élő rokonok és hittársak személyében. Nem volt értelme az abortusznak és gyermekgyilkosságoknak, amelyek egyébként a környező kultúrákban már ekkor is a gyermekszabáIyozás fő eszközei voltak. Az abortusz tilalma így hozzájárult a kereszténység és más nagy egyházak sikeres elterjedéséhez, amely tovább erősítette a magzati élet sérthetetlenségének az erkölcsi parancsát.

Azzal együtt, hogy a keresztény egyház fokozatosan megerősödött, abortuszellenes szemlélete bonyolult teológiai és metafizikai érvekkel gazdagodott. E tilalom egyre kényszerítőbb jelleget öltött Európa lakossága számára. Jelenlegi formájában mindenekelőtt a magzat élethez való elsődleges jogát hangsúlyozza. A keresztény teológusok és morálfilozófusok többsége szerint a megtermékenyített petesejt élő személynek vagy legalábbis potenciális személynek tekinthető, akit nem szabad meggyilkolni. Ezt az alapelvet, amely az élet szentségének védelmét hivatott szolgálni, időt és kultúrákat átívelő egyetemes tételnek tartanak.

A valóság azonban bonyolultabb képet mutat. Még a katolikus hívők is gyakran megszegik ezt a szabályt. Az emberek mindenhol követnek el abortuszt, amelynek aránya meglepően magas. Olaszországban, amely pedig ma is a katolikus hit egyik bástyája, a vizsgálatok szerint 345 művi abortusz esik 1000 szülésre. Az abortusz és gyermekgyilkosság mindig is lényeges eleme volt a populációnövekedés szabályozásának szerte a történelmi Európában. Annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok súlyosan büntették ezeket a vétségeket, olykor az élve eltemettetés és elégetés módszerét is alkalmazva. Sőt, egy jelenlegi ausztráliai vizsgálat szerint a megkérdezettek 55%-a azt állította, hogy törvényesen meg kellene engedni a szellemileg vagy fizikailag visszamaradott újszülöttek feláldozását.

Mindezek az adatok újból azt a különbséget húzzák alá, amely az erkölcs mint lelkiismereti-érzelmi parancs ill. mint kulturálisan kialakított szabályok és normák készlete között húzódik. Az emberek akkor is készek követni meggyőződésüket, ha az esetleg szemben áll a tételes normákkal. Az abortusszal kapcsolatos vallási előírások csak akkor meggyőzőek, ha egybevágnak az egyének törekvéseivel vagy egyszerűen az embereknek nincs más választásuk. Minden más esetben az emberek várhatóan saját érdekeiket fogják követni, beleértve azokat, amelyek biológiai természetűek.

Az egyének persze sokféle hatásnak vannak kitéve erkölcsi döntéseik során. Az abortusszal kapcsolatos állásfoglalást nagymértékben alakítják az olyan értékek mint a társadalom érdeke (különösen a csökkenő népességű országokban), az anya egészségi állapota, a magzat élethez való joga, stb. Ezek számbavétele során gyakran elfeledkeznek az egyik legfontosabbról: az anya biológiai érdekeiről. Evolúciós értelemben a magzat az anyai (és apai) gének kombinációja, része a nő (és a férfi) reproduktív viselkedésének. Ők azok, akik - nem feltétlenül tudatosan - kiértékelik a szaporodás várható előnyeit és hátrányait, és döntést hoznak génjeik továbbadásáról vagy annak időleges felfüggesztéséről. Az anyák, úgy gondolom, mindig is fenntartják a jogot saját szaporodásuk ellenőrzésére. Eközben olyan viselkedési stratégiákat működtetnek, amelyek az evolúció során alakultak ki bennük mint a környezethez való alkalmazkodás formál. Éppen ezért kevés sikerre számíthatnak azok a programok, amelyek az abortusz szélsőséges visszaszorítását ill. tiltását tűzik napirendre. Könnyen megjósolható, hogy a Római Egyház jelenlegi szinte teljes körű elutasítása a fogamzásgátló szerekkel és az abortusszal kapcsolatban nem maradhat fenn sokáig. Ha mégis tovább él, hatásuk valószínűleg csak az elszánt vallási aktivisták kis csoportjára fog korlátozódni. A széles tömegek olyan irányokban mozdulnak el, amelyek megfelelnek - egyebek mellett - biológiai érdekeiknek.

(Részlet Bereczkei Tamás A génektől a kultúráig című könyvéből.)